Project Description

Család – Baba

Nagyon szeretek családokat, gyermekeket fotózni. A családi fotózások azért állnak hozzám közel, hiszen egy-egy család egy kis betekintést enged a világukba, látom rajtuk az egymás iránti szeretetet. Képeimmel ezt a szeretetet és kedves pillanatokat szeretem megörökíteni. A munkám során fontos, hogy az elkészült képek visszaadják a fotózás hangulatát, az érzéseiteket, valamint Ti magatokat láttástok rajta és elégedettek legyetek.

  • A családi fotózást kellemes idő esetén kinti helyszínen ajánlom, mert a természetben könnyebben találunk olyan helyet, ami hozzátok közel áll, illetve talán több lehetőség van benne, mint egy zárt stúdióban.
  • Amennyiben hideg idő van, mindenképpen a stúdiót javaslom, illetve akkor is, ha valami adott tematika alapján szeretnétek a fotózást. Például gondolok itt a karácsonyi képekre, ami egy szépen feldíszített stúdióban a legideálisabb.
  • A fotózás során segítek a beállításban, hogy az elkészült képek szép egységben legyenek.
  • Igény esetén a fotózásra segítek a ruhák kiválasztásában, családi fotózásnál például fontos, hogy meglegyen köztetek az egység, így hasonló stílusú, színű ruhákat szoktam javasolni.
  • Van lehetőség felár ellenében igényelni sminkest, aki kihozza belőletek a maximumot.
  • A fotózás Budapesten és vonzáskörzetében történik, illetve igény esetén távolabbi helyszíneken.
  • Az aktív fotózás általában 1-1,5 órát vesz igényben + az előkészületek.
  • A fotózás különböző csomagokban érhető el, 20.000 forinttól.

Amennyiben felkeltettem érdeklődésed, kérlek kérj árajánlatot!

AJÁNLATKÉRÉS

Család-Baba

MUSZI VIVIEN   •   PHOTOGRAPHER